dr. Márton Csilla orvos, pszichoanalitikus, pszichológus, légzés terapeuta, életmód tanácsadó. Óbudán, a Szentendrei úton lévő rendelőjében találkoztunk személyesen. S most visszatekintünk e közös munkára és a személyes, gyakorlati tapasztalataira.
Mi adta a késztetést, hogy a lakásod, rendelőd kialakítása tudatos Feng Shui szemlélettel történjen?
Mi győzött meg valójában arról, hogy szükséges szakembert hívnod ehhez és nem önállóan láttál hozzá?
Mindig a harmóniára törekedtem. Úgy éreztem, hogy az elemeknek egységben kell lenniük, mert akkor van meg a kiegyensúlyozott állapot, ami aztán kiteljesedik, hogy részünkre sugározza az elégedett beteljesedést. Ezért, kerestem fel a szakembert és bíztam magam tudására, irányítására, amit követtem, és hamarosan, lakásom, rendelőm új energiában pompázott, mindenki megelégedésére.
Mit tudhatunk a Te életutadról?
A csend beszél. Energia és információ van benne. Az ember is beszél. Ő is hordozza magával, magában mindazt, amit ismer vagy nem, vagy épp rejteget. Jungi pszichoanalitikát, transzperszonális pszichológiát, teológiát, parapszichológiát, festészetet, grafikát is tanultam, mert érdekelt. „az ismeretlen mozgató”, ahogy Pláton fogalmaz. Az energia, ami rezeg, információt hordoz, és kommunikál fizikai szinten, térben, színben, alakban és formában. Munkásságomban, amely több, mint 230 év tapasztalatát összegzi – az elmélet és a gyakorlat izgalmas ötvözése nyilvánul meg, átfogó összegzést ad a légzés terápiáról, a jungi pszichoanalízisről, a pszichoszomatikus feldolgozásokról, és velük összefüggésben a legalapvetőbb spirituális tanításokról, melyek fontos szerepet jelentenek az egyéni önismeret és önfejlesztés misztériumának megélésében.
Feladatom segítségedre lenni abban, hogy megtaláljuk kérdéseidre a választ, élethelyzetedre a megoldást, betegségeidre a gyógyulást, közérzetednek a javulást. A felismerésekkel nő a megértés, kiteljesedik az Én – tudat, valamint annak a tudata, hogy életeden képes vagy változtatni, megélni Önmagad anélkül, hogy mások elvárásainak nyomasztó terhét viseld, vagy épp megfelelj. Megkeressük és feldolgozzuk azokat a negatív megnyilvánulásokat, amelyeket hosszú évek óta cipelsz válladon, komplexusaidat, amikkel születtél és még jobban elnyomtad a szégyen és félelem megélésével, a szülők által okozott traumákat, amelyek magabiztosságod csorbítják, és ezeknek a helyrehozatalával, felismerésével, elérhetjük a minden napjainkban integrálható pozitív gondolkodást és stresszmentes életet! Könyvet is írtam: A boldogító légzés, címen, ami sok példát mutat, hogy önmagunkat felismerjük, és helyrebillenjünk, hogy egy kiegyensúlyozott közérzettel, harmóniában éljünk családunk és munkahelyünk körében.
Élménybeszámoló egy páciensemtől: „Minden ember életében vannak mélypontok. Kilátástalannak tűnő, elkeserítő helyzetek. Hogy ezekből a szituációkból valami jó, valami lelkesítő, valami felemelő is kisülhet, azt akkor és ott az ember nem tudja, tán nem is akarja elképzelni.
Az önsajnálat mocsarában kapálózva egy barátnőm nyújtott segédkezett s húzott ki azáltal, hogy egész egyszerűen rámutatott arra a ma már számomra is nyilvánvaló tényre, hogy nem mások miatt kerültem abba az élethelyzetbe, hanem bizony magam miatt. Talán ez volt az a pont, ahol az addigi életfelfogásom darabjaira hullott. Helyére viszont fokozatosan egy új „rend” került, s ehhez nyújtott felbecsülhetetlen segítséget Dr. Márton Csilla (Elérhetősége: 06 70 364 8767). Ennek részét képezi A boldogító légzés című munkája, melyben mindenki képet kaphat arról, hogyan is működik a világ s mi az, ami segítségünkre van abban, hogy ezt a rendet befogadjuk, elfogadjuk.”
Így már érthető, hogy miért áll akkor közel Hozzád a Feng Shui tudománya.
Igen. Tehát, kellett egy csodálatos lakás, ahol megengedem magamnak, hogy boldogan éljek! Kellett egy szuper, minden igényt kielégítő, csodálatos elrendezésű praxis, ahol megnyugvásra lel a páciens, miután szembenézett helyzetével, és elengedett minden nem oda illő energiát. A helyzet adott volt és a legtökéletesebbet hozta ki Dorottya. Nekem munkámba és időmbe telt, de tettem a dolgom, mert az én szeretett energiámat akartam beleadni a többi elem energiájába!
Mit szólt a környezeted, mikor megtudták, hogy Feng Shui tanácsadót hívsz?
Az átalakulás után, sokan elégedettségüket fejezték ki, meg mások, hogy jól érzik itt magukat, amit én is éreztem, mert mindenki csak hozzám akar jönni, és a páciensek is csak ülnek és ülnek!!! Voltak személyek, akiket Dorottyához küldtem, mert Ők is akarták a „rendrakást!”
Milyen élményeket őrzöl a tanácsadásról? Mire számítottál?
Nagy örömmel, és boldogan csináltam mindent. Nem sajnáltam semmi anyagi áldozatot, mindent lecseréltem, újat vettem és ami nem volt jó szemétbe vittem. Kerestem a szakembereket, hisz méretre kellett bútorokat készíteni, megfelelő színnel bevonni kárpitfelületeket, drapériákat, szőnyegeket, függönyöket kicserélni, stb. A falfestést én bevállaltam, kikavartam a megfelelő színt, és festettem a tégla lapokat, négyzeteket.
2 hónap elteltével kértem Dorottyát jöjjön, nézzen körbe, hisz biztos voltam, hogy vannak dolgok amiket az agyam nem akart meghallani, amikor azt mondta, hogy: – ” oda nem az kell” és én, csak légzőszünettel tudtam visszatartani magamból: – hogy most vettem, több ezerért, és azt mondod nem jó oda!? De 2 hónap elteltével, már szembe tudtam nézni és nyitott voltam a változtatásra. A 3. hónap utolsó napján, a konyhába a naracssárga, kockakeretű óra is meglett, és így a nagy mű is beteljesedett!
Milyen változásokat tapasztalsz azóta?
Él a lakás, él a praxis. Csodálatos. A megújult energia, felfrissített mindent. Még a „rosszacskának” mondott emberek is elköltöztek, a lépcsőházat kimeszelték, linóleumot kicserélték. Gyerekek születtek az emeletemen, vidámság, és jókedv uralkodik. Jó emberek járnak hozzám, és jó szomszédi kapcsolatok alakultak. Anyagilag is és érzelmileg is, szaporodtunk a jóban! Hála érte Istennek és mindenkinek aki közreműködött! Ezt kívánom Nektek is!
Halzer Dorottya
okleveles Feng Shui konzultáns-szakíró-tanár
Telefon: +36 20 942 7748
www.afengshui.hu