Erdőssi Gyöngyi- vállalkozó, nő és anya. Ám elsősorban a maga útját járó, szabad ember. Olyan éretté váló személyiség, akinek immár fontosabb a saját boldogsága, mint mások véleménye vagy az, hogy minden vitát nyertesként zárjon le.
Számtalan és gyakran keserves, személyes tapasztalat vezetett el addig, ahol jelenleg tartok. És persze tudom, hogy ez is csak egy állomás, ahonnann tovább vezet az utam. Nincs megállás… Ez összecseng a Feng Shui örök változás tanával. Mert az életemet a rengeteg változás, a hullámhegyek és völgyek folyamatos alakulása jellemezte. Egyszerre akartam színésznő, fogorvos és pszichológus is lenni. Végül is pszichológiát kezdtem tanulni. Azonban az egyetem utolsó évét már nem tudtam elvégezni, mert megszületett Izabella lányom. Zenész férjem mellett az anyagi biztonság igencsak ismeretlen fogalom volt számomra. Váci utcai butikok részére kézzel kötöttem. Olyan mennyiséget, hogy a végén teljesen megutáltam az addig annyi örömet adó alkotást – meséli Gyöngyi.
Amikor végleg attól rettegtem, hogy éhen halunk a lányommal a szüleim segítséget nyújtottak. Mivel édesanyám fogorvos, így adódott, hogy a fogtechnikus munkájára mindig szükség van és jövedelmező is. 2 éves felnőtt képzés keretében tanultam, majd különböző laborokban ingyen munkámért cserébe leshettem el a szakma igazi fortélyait. Szakmai és emberi szempontból Makó János és Horváth Keve a mai napig is a „csúcs” számomra.
Mit köszönhetsz nekik?
Megtanultam, hogy a legfontosabb a minőségi munka, Mára eljutottam odáig, hogy nem vállalok bérmunkát, csak olyan feladatokat, ahol nem kell kompromisszumot kötnöm.Az egyik fogorvos házaspár csak velem hajlandó éppen ezért az etikus magatartásomért dolgozni. Ez nagyon jól esik. És persze visszaigazolja azt, hogy hosszú távon, megbecsülést szerezni csak a jó és minőségi munkával lehet. Mikor megpróbáltam másként dolgozni – gyorsabban, rosszabb minőségben, elveimmel ellenkezve, pusztán a pénzért- valahogy mindig balul sültek el az ügyek. Ma már tudom ezek figyelmeztető jelek voltak! Okultam belőle.
Hogyan találkoztál először a Feng Shui-val?
Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt a testvérem a kezembe adott egy erről a témáról szóló könyvet. Lakás átalakítás előtt állt és a véleményemet kérte. Ugyanis úgy tartja, hogy nekem nagyon jó ízlésem van. Ám a kreatív ötleteim mellett úgy gondolta, hogy ismerjem meg a Feng Shui-t is és ötvözzem számára e kettőt. Ekkor jutottam el az egyik ezoterikus szakboltba, ahol Feng Shui tanfolyamot hirdettek. Azonnal jelentkeztem. Itt ért egy valóban jelentős fordulópont. Nem vártam, ám azonnal megéreztem, hogy bekövetkezett.
Ez valóban rejtélyesen hangzik! Beavatnál minket is abba, hogy mi történt veled?
Mentem haza a tanfolyamról. És szokatlan rossz érzés fogott el otthon. Ráébredtem olyan langyos, állóvízszerű már a kapcsolatom, hogy menthetetlen. 3 hónapot kértem a páromtól míg megoldom az elköltözésemet. Horváth Mária, Feng Shui tanárom előre jelezte, hogy augusztusban költözni fogok. Ám ezért tenni is kell. Ezt tudom. Hiszen akármilyen kedvező egy jóslat, ha ölbe tett kézzel ülünk, az sosem fog megvalósulni. Tehát, én cselekedtem. Minden segítség, anyagi támogatás nélkül végül banki hitellel megvettem a mostani kis lakásomat.
Feng Shui szempontok alapján is kerestél?
Inkább a megérzéseimre hagyatkoztam akkoriban. Beléptem a lakásba. Sütött a nap. És elfogott az „ez az!” érzése. Sokat alakítottam önerőből a lakáson, ahogy magamon is. Jártam taoista asztrológiára, nemeskő gyógyászatra. Foglalkozom energia-gyógyítással, radiesztéziával és bioenergiával. Persze, nem pénzért, hanem saját magam és a családom, barátaim számára „hobbiként” alkalmazva.
Széles érdeklődési körödbe mi tartozik még?
Ugyan a bérkötés után úgy gondoltam nem akarok többé alkotni. Mégis a sors másként hozta… Lányommal és akkori párommal hetekig zenére mandalákat színeztünk. Aztán megtanultam matricát festeni, majd az üveg következett.
2006 októberében találkoztam Halzer Györgyivel, a testvéreddel,és nála rengeteget fejlődtem technikai és spirituális téren is. Neki köszönhetem, hogy megismertetett a Darnel-tréninggel. Nemcsak szerintem, de a környezetem is hasonlóan vélekedik: ez a legnagyobb átformáló erővel bíró program. Tudom, megoszlanak a vélemények Darnel Krisztiánról. Ám, én azt tapasztalom, hogy gyökeresen megváltoztatta kapcsolataimat pozitív irányba. Furcsán hangozhat, de én ezt a programot kötelezővé tenném az örökké panaszkodóknak és siránkozóknak, akik mástól várják sorsuk javulását. A felelősek mi magunk vagyunk. Ez minden ősi bölcsesség alapja. Ez köszönt vissza számomra a Feng Shui alkalmazása során is.
Miként láttál hozzá a Feng Shui alkalmazásához? Kihatott-e mindez a munkádra?
Rengeteget selejteztem. Ruhákat és tárgyakat egyaránt. Mindig is a praktikusságot, az élhető tereket tartottam szem előtt. Nincsenek körülöttem felesleges porfogók! Munka közben folyamatosan gyertyát égetek. Ha látogató érkezik előtte és utána is alapos tisztítást végzek füstölővel. A szomszédlánnyal közösen szoktunk tértisztítást tartani. Ő kezdetben a lakása idős, már elhunyt tulajdonosát érzékelte még mindig jelenlévőnek. Hála az energetikai oldásnak, mára ez már megszűnt. Természetesen én is érzem, hogy kedvezően hat a munkámra a Feng Shui immár tudatos alkalmazása.
A kialakításon túlmenően milyen tapasztalatokat hozott a Feng Shui alkalmazása?
Lecseréltem a pénztárcámat például. A 4. Gazdagság, siker életterület tudjuk fa elemhez tartozik. Miután megtudtam, hogy a kék, fekete és zöld pénztárcákon kívül a többi milyen kedvezőtlenül érinti a pénzügyi helyzetet, azonnal újat vettem. És valóban működik!
Tényleg szép. Élénk fűzöld- forgatom a kezemben a kérdéses darabot.
Emellett persze sokkal tudatosabban élem az életem. Egyre jobban tudom értelmezni azokat az üzeneteket, melyeket naponta kapok. Harcolok még önmagammal, az egommal és a régi beidegződéseimmel. De már más szinten, mint évekkel ezelőtt. Az életem pezsgővé vált, megszűnt a dolgok állóvíz jellege. Igaz, hogy egyedül dolgozom, ám nagyon jó teljesítményre vagyok képes. Folyamatosan keresnek meg szakmai feladatokkal, egyre ismertebbé válok a munkám minősége folytán. És ebben érzékelem a Feng Shui áldásos hatását is!
Halzer Dorottya
okleveles Feng Shui konzultáns-szakíró-tanár
Telefon: +36 20 942 7748
www.afengshui.hu