2024 hatalmas jelentőségű év.
Számomra (Halzer Eőry Dorottya).
A világtörténelem pedig majd utólag eldönti, milyen minősítést is kap ez az esztendő.
1999-ben kezdtem hivatalosan is Feng Shui szakemberként dolgozni.
A többi már történelem…
2024-ben a jubileumi 25. évemet töltöm e pályán. Negyed évszázad.
Ezt tartják hivatalosan egy generációnyi időnek.
Házassági évfordulók esetén ez az ezüst lakodalom ideje.
Ennek emlékére Tiszteletbeli Feng Shui Nagyköveteket mutatok be.
Olyan mai, magyar emberek, akik tudatos alkalmazói a Feng Shui tudományának. Továbbá munkájukkal is sokat tettek, tesznek a Feng Shui megismertetéséért.
Ismerjétek meg Gyertyános Anitát, régi kedves tanítványomat.

Elementáris Térrendezés sztorim
Gyertyános Anitának hívnak és jelenleg Dél-Kelet Ázsiában, Mianmaron élek és holisztikus coach-ként tevékenykedem. Az ’Elememben’ nevű vállalkozást a Feng Shui képzésem alatt álmodtam meg. Azóta is nagyon hálás vagyok Halzer Dorottyának, hogy megosztotta velem tudásának egy szeletét és számíthatok rá, mint tanáromra és földi segítőmre. Ebben az írásban mesélek egy kicsit az én Feng Shui sztorimról. Tarts velem és ismerj meg közelebbről.
Lételemem a fejlődés és a fejlesztés, érdeklődésem középpontjában pedig az emberi személyiség és lélektan megismerése és megértése áll amióta az eszemet tudom. Kezdve a sajátommal persze. Világ- és emberképem komplex, amiben minden összefügg mindennel, egyéni és kollektív szinteken egyaránt. Törekszem az egyént teljes egészként látni, nem szétválasztani őt fiziológiai, lelki és mentális funkciói szerint.
A logikát is szeretem, így lettem közgazdász. Természetesen az emberi oldal nélkül ez sem ment volna, így a vállalati életben HR területeken dolgoztam 12 éven át, magyar és külföldi, kisebb és nagyobb cégeknél, módszeresen építgetve karrierem felfelé törekvő útját.

A nagy fordulat – a Keletitől a Távol-Keletre
Egy 2013-as hűvös márciusi napon fordult velem a világ, és egyszercsak Mianmaron, régi nevén Burmában, a Távol-kelet forró párájában találtam magam, és ezzel kezdetét vette félvilág-körüli utam. Mianmaron mostanáig kétszer 1 évet éltem, nemrégiben azonban, harmadszorra is visszatértem, ki tudja mennyi időre. Ezen a rendkívüli és számomra csodálatos helyen találkoztam először az emberi kedvesség és a lélektől-lélekig ható szeretet, azelőtt sosem tapasztalt gyógyító hatásával és a Buddhizmus hétköznapi jelenlétével. A Vipassana meditációt helyi kolostorokban tanultam és gyakoroltam, jógát tanítottam helyi közösségeknek és külföldieknek.

Majd 32 éves koromra egy álmom vált valósággá azzal, hogy a világvégi földi paradicsomba, Új-Zélandra költözhettem, ahol kézzelfoghatóvá vált számomra a TERMÉSZET EREJE, csupa nagybetűvel. Semmihez sem fogható az óceán ereje, aminek partján kilométereket sétáltam, jógáztam és meditáltam amikor csak tehettem. Jógát tanítottam sportolóknak és aktív részese lehettem egy ájurvédikus központ indulásának, ahol többek között a különleges Kalari, Chavutti Tirumal masszázst is adhattam.

Miközben ezeken a távoli és egzotikus tájakon szívtam magamba az élményeket és érzéseket, azok folyamatosan formáltak engem. Gyógyultam testben-lélekben és kezdetét vehette a valódi, mélyreható spirituális fejlődésem.
Hamar kiderült, hogy a modern nyugati és a tradicionális távol-keleti világ organikusan keveredik bennem. Szeretem a nyugat racionalitását és a kelet misztikáját. A kettő együtt teszi lehetővé számomra az emberi lét lehető legteljesebb megértését. Egyre többször vagyok képes úgy látni a dolgokat, ahogy vannak, és igyekszem azzal foglalkozni, amire ráhatásom van. Ilyen például az önmagam belső működése, valamint annak kivetülése, a közvetlen környezetem alakítása, ahol a Feng Shui bekapcsolódott életem folyamába.
33 költözés + 3 kontinens
Az otthonteremtés témája egyébként is életem meghatározó alappillére, ami mára csiszolt erősségemmé alakulhatott, életeseményeimnek hála. Kamaszkorom végéig 33x költöztem, akkoriban még nem önszántamból persze, de felnőttként már saját szívbéli döntésektől vezérelve, 3 kontinensen kezdtem újabb és újabb életet, megosztva az élményeket a férjemmel, aki azon túl, hogy gimis szerelmem is, életem egyik legnagyobb ajándéka.

Az OTTHON mibenléte ez idő alatt sokat kristályosodott bennem. Rájöttem, hogy ha otthon vagyok ÖNMAGamban, akkor bárhol otthonra lelek a külvilágban. Ezt leírni könnyebb persze, mint megvalósítani.
A Feng Shui nem lakberendezési hóbort
Tény, hogy sosem lakberendezési hóbortként tekintettem a Feng Shuira, hanem inkább úgy, mint a körülöttünk lévő tér megfelelő elrendezése által, az elérhető harmónia egy magasabb szintjére. De az is tény, hogy az autodidakta tanulmányozások során nagyon bonyolultnak és babonásnak tűnt. De éreztem, hogy ez csak a felszín, és ha mélyebbre megyek megtalálom a valódi értéket benne. Így hát beiratkoztam a Feng Shui Szabadegyetemre, hogy Halzer Dorottyától tanuljak.
Az első pár órában kiderült, hogy nagyon jól tettem, és hamar megtapasztaltam, hogy a Feng Shui valóban a harmónia magasabb szintje, sőt lehet szellemi útként is élni, ha valaki ezt választja. Az már alapvetés volt egy ideje számomra, hogy ami kint, az bent, és fordítva, ahogyan azt is régóta tapasztalom, hogy a külső tisztaság és rend mindig is hozza magával a belső tisztább és ’rendebb’ érzést.
Aznap, az első nap az iskolában megérkezett hozzám az a bizonyosság, hogy ha a Feng Shuival valóban találkozik az ember, az milyen Mérföldkő lehet az életében, és ha ide elért, akkor valóban turbó fokozatra kapcsolhat. Óriási és letaglózó is volt egyben. Alig vártam, hogy megszerezzem a saját alaprajzunkat és kiértékelhessem. Nos, ez a Feng Shui alaprajz az addigi legprecízebb tükör volt, amibe belenéztem. Nem áltatok senkit, a precíz tükör azt jelenti, hogy tényleg azt mutatja, ami van. Nincs mismás. Nincs ’igen-de’. Ez persze nem fájdalommentes. A precíz tükrök bizony tudnak ilyet.

Így történt, hogy azon a bizonyos 2019. szeptemberi napon egyáltalán nem örültem annak, amit láttam. Akkor ott 37 évesen csalódott voltam, hogy csak erre volt elég az előző 20 évnyi önismereti munka, ami sokszor nagyon kemény volt, mélységekben és magaságokban egyaránt gazdag. Akkor ott azt gondoltam, hogy ennél sokkal előrébb kellene tartanom.
Az elvárások ugye arra valók, hogy letegyük őket, így összeszedtem magam, körülnéztem kint és bent és megláttam és megértettem, hogy ez az, ami most van. Megállapítottam, hogy innen szép nyerni, de legalábbis innen kell elrugaszkodni és lépni előre, és felfelé. Hálát éreztem, hogy végre nem maradtam magamra a fájdalmas tükörképpel és diagnózissal. És nem, eszembe sem jutott, hogy keresnem kell egy gödröt, hogy belefeküdjek. (mondjuk lehet azért, mert már benne voltam, ld. majd Gödör-sztori).
Ami a számomra varázslatos volt az egészben, és amit ezidáig még tényleg soha nem tapasztaltam, hogy kézzelfogható eszköztár és konkrét keretrendszer állt rendelkezésemre, hogy mit hogyan érdemes, ha el akarok mozdulni ebből az állapotból. Imádtam, hogy nem csak belső munka vár, hanem végre tudok tenni valamit kint is, cselekvően, aktívan, kézzelfoghatóan, ami támogatja a megfelelő haladást.
Ott volt a kezemben egy vezérfonál, a KNOW-HOW, a Feng Shui mutatta a HOGYANT. KONKRÉTAN! És nem úgy, hogy bazári hangulatot kellett keltenem a gyönyörű otthonunkban, ilyen-olyan csilingelő és egyéb szerencsehozó és hozzánk nem illő tárgyak kifüggesztésével, hanem az Elemeknek megfelelő színek, formák és textúrák alkalmazásával.
Szerintem ez zseniális! Hiánypótló. Természetesen a belső munka sosem maradhat el, azt nem pótolhatja semmi és senki. És jelentem sikerült. Kijöttem a(z egyik) gödörből szó szerint is. Egyes szám első személy, bár valójában nem voltam egyedül, Gergő, a férjem akkor 10 ezer km távolságból támogatott, Dóri barátnőm a közvetlen közelből, és még sokan mások, Innen és Onnan.
Ma is megvan az érzés, ahogy körbenézek az akkori aktuális (gödör utáni) otthonunkban, és könnybe lábadt szemmel örül a szívem, és túlcsordulok a hála érzésétől. Sőt, olthatatlan vágy kezdett bennem ébredezni, hogy ezt a know-howt megoszthassam mindazokkal, akik erre a mérföldkőre vágynak. Viva la Vida! Ha még bírod szusszal és érdekel, akkor elmesélem a Gödör-sztorit is, hogy teljes legyen a kép.
A Gödör sztori (Elementáris Térrendezés sztorim folytatása)
Világkörüli kalandozásaink egy pontján (még a mélyenszántó Feng Shui képzésem előtt) úgy döntöttünk, hogy kellene nekünk egy klassz kis kuckó Budapesten, ahol megpihenhetünk, amikor itthon vagyunk, ahová behúzhatjuk a bőröndjeinket a repülőtérről, becsukjuk magunk mögött az ajtót és csak Mi vagyunk. Ahonnan minden közel van, ami nekünk fontos Budapesten. Nem öröklakás, ahova bebetonozzuk magunkat, csak egy albérlet, ami szép és jó, az utcája és a környéke is. A Kodály-körönd mint vonzás alap volt, és ismerve a környéket, egy kikötésünk volt, csak alagsori lakásba nem költözünk.
Vágókép: persze, hogy alagsori lakásba költöztünk.
Háztűznéző
Képzeld el a Városligeti fasort, ami a kis Andrássy út, egy kis Champs-Élysées, de tényleg és valódi élő fáknak a hosszú sora, széles, tágas, finom, művelt és emelkedett. Diplomatanegyed is a gyönyörűszép nagykövetségi épületekkel (amiket a világon mindenhol imádok), így a nemzetközi világ rezgése is itt van. Legalábbis számunkra. Az interneten kiszemelt lakás egy felújított villaépületben van, aminek rendezett kertjében pálmafa és bambusz található. Micsoda főnyeremény, mi kell még a szívükben trópusi leendő lakóknak.
Nos igen, az épület főbejáratánál a lépcsőn nem felfelé indulunk el, hanem lefelé… De tényleg csak néhány lépcsőfokot, és milyen széles az a lépcső, és milyen szép és tágas a lépcsőház ahová visz, én még ilyet nem is láttam eddig.
Ohoh, a lakás a bal hátsó sarokban van. Kicsit sötét sarokban, mert az érzékelős lámpa rosszul van feltéve és csak akkor világít, amikor már az ajtó elé botorkáltunk, de miután az kinyílt már el is felejtettük ezt az aprócska incidenst, mert fényes térbe lépünk. Nahát, ki gondolta volna, hogy egy alagsori lakás lehet ilyen világos? A mérete nem nagy, de frissen festett, és olyan modern és tiszta a hatása.
Ohhhooh, rács van az ablakon, börtön feeling, de egy mondatból kiderül, hogy leveszik a kedvemért. Oké a konyha, van sütő (ami kritikus, mert az egyik múltkori lakásunkban nem volt és onnan ketten kétfelé költöztünk egy rövid időre), van zuhanyzó és wc. A célnak tökéletesen megfelel. Hogy van hozzá saját kertrész is? Wow! Oda ki lehet ülni egy reggeli kávéval, alkalmanként egy pohár esti borral, vagy amikor csak lehet egy könyvvel. Mi kell még a boldogsághoz?
Hozzáteszem én szemléztem egyedül, Gergő ekkor a távoli, mianmari monszunban élt túl éppen. Lelkesedésem meggyőzte az éteren át, hogy jó lesz ez nekünk, illetve, egészen pontosan jó lesz ez inkább nekem… Ekkor már tárgyalás alatt volt a következő országunk, ahol évekre szóló letelepedést már nem terveztünk, így választottunk egy olyan helyet Budapesten, ahol terv szerint én sem sok időt fogok eltölteni, de Gergő még kevesebbet. (Döbbenet, hogy később, hogy kiderült ez az alaprajzból!)
Rábólintottunk. Az alagsori ténnyel majd megbarátkozunk és élvezzük az összes többi pozitív adottságát. Nos, nem élveztük. Gergő 15 napot töltött ott mielőtt elindult az újabb ismeretlenbe, én mindösszesen 43 napot töltöttem ott, mert inkább kiköltöztem, hiszen probléma jött problémára. A wc, a fűtés, a kazán, az áram, a háztartási balesetem a konyhában, az ájulásom a fürdőszobában, az időközbeni diagnózisom, hogy műtétre javasolnak, a vérképem, amivel tovább a trópusi betegségek kórházába… Mindeközben Gergő a saját démonaival és egy újabb kulturális sokkal küzdött a még távolabbi Ázsiában. Nem úgy nézett ki a dolog, hogy belenyúltunk a tutiba.
A fordulat
Épp jött az ősz, a befelé fordulás időszaka, minden energiámmal (amiből nem igazán volt már) azon voltam, hogy meghalljam „Mi ez, ami van” és „Mit kell máshogy csinálni, mint eddig”, hogy ne ez legyen, ami (még mindig) van. Hamar észrevettem az ismétlődő mintázatokat, nem volt nehéz.
Tisztítókúra a testnek, takarítás a környezetnek, terápiás minden, ami eddig működött: írás, meditáció, mantra, jóga, ájurvédikus masszázs és kúra. Illetve volt valami PLUSZ, valami, ami eddig még nem volt az életünk része: ekkor kezdődött a Feng Shui szakértői képzésem Dorottyával.
Első nap az iskolában ráláttam, hogy egy olyan lakásba húztuk be a bőröndöket, aminek az alaprajzában kódolva van a biztos út a totális (anyagi) csőd felé, és az egyet előre-kettőt hátra elv alapján, irgalmatlan energiákat mozgósítva (ami éppen rohamosan fogyóban volt!), talán nem csúszunk visszafelé, de, hogy haladás nem várható ilyen energetikai térben, az fix, mint a gödör, amibe a lakás épült.
Egy út volt, el. Az pedig csak felfelé vezethetett. A szerencse és a segítőink mellénk, a csillagok pedig jól álltak, így egy szeptember végi hétfő reggelen elkezdtem új albérletet keresni, de most már kizárólag Feng Shui elvek és alaprajz alapján.
Amikor felhívtam az egyik szimpatikus, téglalap formájú lakás telefonszámát, hogy megtekinteném élőben is, a hang a vonal végén vidáman közölte, hogy éppen irányban van felém, negyedóra múlva tudunk találkozni az ingatlannál. Tökéletes időzítés. Délelőtt 11-kor már bent voltam abban a lakásban, amibe ugyanazon a héten vasárnap beköltöztettem magunkat.
Egy 2. emeleti, nem tetőtéri hanem egyenes falú, hatalmas belmagasságú, frissen felújított, világos és az ideálishoz közelítő alaprajzú lakásba. Így lett a gödörből a legfelső emelet. Nem tökéletes, ahogyan mi sem, de a fejlődés és haladás vitathatatlan, és ez a legfontosabb.

A beköltözést követően a világ másik felén, Gergő körül is elindultak az addigi döcögős vagy teljesen beakadt dolgok és pozitív változások történtek, nem hiába, rá is hat ez a tér, ez az ő bázis-otthona is. Hamarosan úton is volt, hogy élőben lássa, érezze, tapasztalja a Feng Shui tudományát. Nyaraltunk végre egy jót, itthon, az új otthonunkban.
Plusz jó hír, hogy én azóta sem ájultam el, ezt követően az energia szintem Főnix madárban tolta, és a sérülésem is begyógyult, bár a helye életem végéig megmarad. Ami legalább mindig emlékeztet majd erre a Gödör-sztorira, és hogy többet ne lépjek bele ugyanabba.
A kronológiában, ezt követően néhány héten belül megérkezett a pandémia, ami mindannyiunk életét erősen befolyásolta. Végtelen hála van bennem, hogy mi már innen indulhattunk bele ebbe a világszinten nagyon nehéz periódusba. Azóta is költöztünk többször, sőt még házat is újítottunk fel saját kezűleg, szóval van még mit mesélnem.
Egyik szilárd alapunk, hogy a Feng Shui elveket alkalmazzuk azóta is minden otthonunkban. Az Erő és a Harmónia legyen velünk, amíg a hegem tart és még tovább. Beyond the beyond and beyond. Ha kapcsolódni szeretnél velem, könnyedén megteheted, csak kövesd az Elememben oldalt az Instagram és Facebook felületeken. A weboldal fejlesztés alatt áll, hamarosan látogatható lesz, ahol korábbi és jövőbeli írásaimmal is találkozhatsz majd.
Egy biztos és szerintem jó hír, hogy tanulmányaim szünet nélküliek az emberi lélektan, a keleti filozófiák, a Feng Shui valamint a humanisztikus asztrológia területein. Számomra ezek a területek mind-mind összefüggenek és mára a mindennapjaim meghatározóivá váltak. Legjobb tudásommal támogatom a hozzám fordulókat, hogy igazi otthonra leljenek önmagukban és az aktuális környezetükben. Hiszem, hogy így egyre többen és egyre többször mondhatjuk, hogy Elemünkben vagyunk.
Elememben Instagram és Facebook.
______________________________
Halzer Dorottya
okleveles Feng Shui konzultáns-szakíró-tanár
Telefon: +36 20 942 7748
www.afengshui.hu