A Feng Shui tanácsadás abszolút személyre szabott és éppen ettől válik hatékony eljárássá.
Menete:
Személyesen találkozunk az Ön által megjelölt helyszínen, ahol a tanácsadás fog történni.
Magánembereknél a találkozáskor megismerkedünk az ingatlanban élők sorsával, terveikkel és céljaikkal.
Vállalkozás esetében a cég történetével, a dolgozók sorsával. Továbbá az ingatlan történetével.
A tanácsadáshoz Önnek pontos és méretarányos alaprajzzal szükséges rendelkeznie. Ugyanis az alaprajz adja a Feng Shui tanácsadás alfáját és omegáját, ez a kiindulópontunk. Ezen jelöljük ki az egyes életterületeket, majd ezek ismeretében következik a diagnózis- mi a probléma igazi forrása, miként mutatkozik meg ez jelenleg fizikai szinten, az otthonában vagy a vállalkozásában.
Az alaprajz kiértékelése után elméleti bevezetést nyújtok a Feng Shui tudományába. Maximum 5 perc!
Ez azért szükséges, hogy a javaslataim alkalmazásának miértjeivel is tisztába legyen. Enélkül úgy tűnhetne, hogy saját ízlésem vagy elképzeléseim szerint próbálom rendezni a teret. Az elméleti ismeretek megbeszélése során részletes asztrológiai vizsgálatot is végzek. Ez fogja egyénileg jelölni, hogy mely lakónak, dolgozónak mi javasolt energetikailag az ingatlan kialakításánál figyelembe venni. Ez az a pont, amitől valóban személyre szabottá válik a tanácsadás.
Majd ezt követően megbeszéljük a Feng Shui alapját képző lomtalanítás- takarítás- tértisztítás egységét. Mindezek hiányában ugyanis hatástalanul várnánk a Feng Shui tudatos alkalmazásának eredményeit.
Ezután a bejárattól indulva végigjárjuk az összes helyiséget. Pontról pontra haladunk, nem hagyva ki egyetlen apró részletet sem.
Még azt is megbeszéljük, hogy milyen színű toilett-papírt vásároljon ezután. Kiválasztásra kerül kinek hol érdemes aludnia, dolgoznia vagy tanulnia.
Megbeszéljük milyen falszíneket célszerű választania. Foglalkozunk a bútorok elrendezésével, az ingatlan eddigi kiegészítőivel (képek, növények, dísztárgyak, függönyök stb.).
Részletesen elemzem mit tükröz az eddigi helyzet, milyen eseményeket okozott, illetve céljaihoz illeszkedően mi igényel változtatást.
Rengeteg javaslatot, ötletet kínálok majd, melyből ízlése és elképzelése alapján Ön tud majd válogatni.
Nincs ok aggodalomra!
Szerényebb anyagi ráfordítással is olyan minőségi javulást lehet elérni, hogy az bátran a csoda kategóriába sorolható.
Mindegy milyen üzleti tevékenységet folytat, lehetősége van a Feng Shui tudatos alkalmazására, hiszen
már eddig is ebben a rendszerben működött- igaz a hátrányait elszenvedte, az előnyeit pedig kevéssé tudta kihasználni.
Jómagam 1999. óta – mióta hivatásszerűen foglalkozom Feng Shui tanácsadással – számtalan sikeres üzleti tanácsadást végeztem.
Példaként néhány helyszín a teljesség igénye nélkül:
gépgyár, bank, autómosó, vasudvar, esküvői ruhaszalon, autószervíz,
természetgyógyász rendelő, varroda, butik, pékség, ügyvédi iroda,
reklámügynökség, autószalon, étterem.
A természeti törvények mindenütt ugyanúgy hatnak!
Természetesen, el kell mondanom, hogy ritkán, de előfordulnak olyan esetek, mikor azt javaslom, hogy mielőbb költözzenek el a kérdéses ingatlanból, mert az hosszú távon kezelhetetlen. Azonban ezen esetekben is adok javaslatokat, hogy miként alakítsák addig a környezetüket, amíg e költözés megoldhatatlan.
A részletes tanácsadás egyszeri esemény. Ám, itt nem ér véget a szolgáltatásom!
Minden ügyfelemnek lehetősége van személyesen konzultálni velem, akár évek múltán is.
- Ha ott áll egy üzletben és töpreng megvásároljon-e valamit.
- Amikor ajándékként kapott egy dísztárgyat és nem tudja hová helyezze.
- Amennyiben felújítást tervez és néhány kérdésben döntenie kell.
- Ha új gépet vásárolt és azon töpreng hová helyezze.
- Új munkatársat vesz fel a céghez és ki kell jelölni az íróasztala helyét.
- Megannyi változás.
Ilyenkor telefonálhat és részletesen megbeszéljük a teendőket. INGYENESEN!
Semmi fizetési kötelezettsége nincs, hiszen az egyszeri díj, amit fizetett, mindezt fedezi.
Amennyiben elkészült a személyes, helyszíni tanácsadáson kapott javaslatok fizikai végrehajtásával és
szeretné megmutatni személyesen, erre is lehetősége van. Díja: 29.995,- Ft, illetve plusz a kiszállási díj terheli Önt.
Telefonon minden beszélgetés INGYENES, korlátlan ideig.
Egyik ügyfelem mondta, hogy ez olyan SZEMÉLYES, BIZALMI KAPCSOLAT, mint az orvosával, az ügyvédével.
Megnyugtató tudat, hogy bármikor fordulhat hozzám.
A tanácsadás időtartama: 4-6 óra.
Ezért olyan napot érdemes választania, mikor nyugodtan és koncentráltan tud egyben, ennyi időt fordítani a tanácsadásra.
Árak:
1 – 100 m2 | 199.999,- Ft |
101 – 150 m2 | 209.999,- Ft |
151 – 200 m2 | 219.999,- Ft |
201 – 250 m2 | 229.999,- Ft |
251 – 300 m2 | 239.999,- Ft |
Az Ön által megjelölt helyszín esetében:
Budapesten 9.999,- Ft a kiszállási díj
Budapest környéki településeken 13.999,- Ft a kiszállási díj, pályamatrica
Budapesten kívül oda-vissza útra benzinköltség, pályamatrica fizetendő
Külföldre teljes útiköltség térítés, szállás biztosítása vagy szállásköltség
Online tanácsadás is lehetséges, ekkor nincs kiszállási díj. Részletes fotósorozat-dokumentáció, pontosan mért északi irány szükséges ekkor.
Hiszen ebben az esetben jómagam nem megyek személyesen a helyszínre, nincs módom méréseket végezni. Minden megbeszélés telefonon zajlik.
Amennyiben felkeres irodámban és itt történik a munka, akkor sincs kiszállási díj.
Háztervezés és tanácsadás
Minél előbb annál jobb!
Vagyis egy eleve Feng Shui elvek szerint megtervezett ház, lakás vagy üzem könnyebben energetizálható, mint egy nem tudatosan tervezett.
Ezért javaslom ezt a szolgáltatást.
Magától érthetődik, hogy figyelembe vesszük az építési szabályzókat, a keret összeget és egyéb fizikai jellemzők mellett a Feng Shui elveit is.
Ilyenkor a belső kialakítás azonnal a kedvező tervezéshez illeszthető, nem kell felesleges kompromisszumokat kötni, átépíteni a már használt ingatlant.
Természetesen ez többszöri személyes találkozást igényel.
Míg a végleges, beadható terv megszületik. Együttműködve készül az Ön tervezőjével, illetve jómagam is tudok ajánlani építészt, aki ebben partner.
Árak:
1 – 100 m2 | 399.999,- Ft |
101 – 150 m2 | 419.999,- Ft |
151 – 200 m2 | 439.999,- Ft |
201 – 250 m2 | 459.999,- Ft |
251 – 300 m2 | 479.999,- Ft |
Amennyiben felkeres irodámban és itt történik a munka, nincs kiszállási díj.
Az Ön által megjelölt helyszín esetében:
Budapesten 9.999,- Ft a kiszállási díj
Budapest környéki településeken 13.999,- Ft a kiszállási díj, pályamatrica
Budapesten kívül oda-vissza útra benzinköltség, pályamatrica fizetendő
Külföldre teljes útiköltség térítés, szállás biztosítása vagy szállásköltség
Lakás, ház, üzlet, iroda, műhely kiválasztás
Vegyem? Ne vegyem?
Béreljem? Ne béreljem?
Érdemes egyáltalán ezen a helyen vállalkozni?
Ez a szolgáltatás akkor aktuális, mielőtt megvásárolná vagy kibérelné az ingatlant.
Átvizsgálom teljes körűen, Feng Shui szempontok alapján, hogy megfelelő lesz-e a kérdéses ingatlan Önnek, családjának, illetve cégének.
Ebben az esetben a szolgáltatás kizárólag azt tartalmazza, hogy megállapításra kerül, érdemes-e a kérdéses ingatlant választania, vagy keressen tovább.
Árak:
1 ingatlan | 79.999,- Ft |
5 ingatlan | 299.999,- Ft |
10 ingatlan | 399.999,- Ft |
Az Ön által megjelölt helyszín esetében:
Budapesten 9.999,- Ft a kiszállási díj
Budapest környéki településeken 13.999,- Ft a kiszállási díj, pályamatrica
Budapesten kívül oda-vissza útra benzinköltség, pályamatrica fizetendő
Külföldre teljes útiköltség térítés, szállás biztosítása vagy szállásköltség
Online tanácsadás is lehetséges, ekkor nincs kiszállási díj. Részletes fotósorozat-dokumentáció, pontosan mért északi irány szükséges ekkor.
Hiszen ebben az esetben jómagam nem megyek személyesen a helyszínre, nincs módom méréseket végezni. Minden megbeszélés telefonon zajlik.
Amennyiben felkeres irodámban és itt történik a munka, akkor sincs kiszállási díj.
Alaprajz életterületek szerinti felosztása
A pontos, méretarányos alaprajzon jelölöm be az egyes életterületek konkrét elhelyezkedését, esetleges többlet és hiány jelöléssel.
Azonban fontos tudni, hogy ez a szolgáltatás semmilyen tanácsadást nem tartalmaz!
Ön interneten elküldi a méretarányos, pontos alaprajzot, északi irány jelöléssel.
Banki utalással fizeti a szolgáltatás díját.
Magnet Bank
Bankszámla
16200151-18535727
Halzer Eőry Dorottya
Ára:
29.999,- Ft/ egyszintes ház, lakás, üzlet
39.999,- Ft/ többszintes ház, lakás, üzlet
Ezt követően pár napon belül érkezik meg, e-mailben Önhöz a kiértékelt alaprajz.
Egyéb üzleti tanácsok
Névjegy kártya | 29.999,- Ft / db |
Névváltoztatás | 29.999,- Ft |
Céges zacskó, szatyor, reklámajándék | 39.999,- Ft |
Cégnév választás
Autómárka kiválasztás Egyedi rendszámtábla választás |
69.999,- Ft
69.999,- Ft 69.999,- Ft |
Szórólap, logó | 69.999,- Ft / db |
Katalógus | 79.999,- Ft / db |
Termék csomagolás (doboz) | 89.999,- Ft / db |
Weboldal | 159.999,- Ft / db |
Óriásplakát | 159.999,- Ft / db |
A tervezés díja csak a Feng Shui szerinti javaslatokat tartalmazza, nem a nyomdai és egyéb kivitelezést.
Az Ön által megjelölt helyszín esetében:
Budapesten 9.999,- Ft a kiszállási díj
Budapest környéki településeken 13.999,- Ft a kiszállási díj, pályamatrica
Budapesten kívül oda-vissza útra benzinköltség, pályamatrica fizetendő
Külföldre teljes útiköltség térítés, szállás biztosítása vagy szállásköltség
Online tanácsadás is lehetséges, ekkor nincs kiszállási díj. Minden megbeszélés telefonon zajlik.
Amennyiben felkeres irodámban és itt történik a munka, akkor sincs kiszállási díj.
Egyéni hipnoterápia, hipnózis kezelés
Életutunkon haladva tapasztalhatjuk, hogy céljaink megvalósulása sokszor akadályba ütközik.
Miért?
Mert önmagunk sikerét szabotáljuk a régmúltban rögzült negatív hatású programjainkkal.
Hogyan oldhatjuk fel?
Hipnózissal. A hipnózis által közvetlen kapcsolatba kerülhetünk a tudatalattinkkal, feltárhatjuk gátló erejű, belső elakadásainkat és új minőségre hangolhatjuk önmagunkat.
25 perc anamnézis, feltáró beszélgetés
65 perc hipnózis
25 perc összegzés, záró beszélgetés
39.995,- Ft /alkalom, 2 óra
Hogyan stabilizálhatjuk az új minőséget?
Környezetünk tudatos rendezésével.
Lévén az otthonunk megmutatja milyen testi-lelki és szellemi állapotban vagyunk aktuálisan.
Amennyiben itt a régi minták szerinti kialakítás marad, úgy idővel visszaesés következik be.
Stylist (öltözködési, stílus tanácsadás, arculat) szolgáltatások
Asztro-styling, azaz figyelembe véve az egyéni születési adatok alapján való jellemzőket is.
Kínai-nyugati asztrológia és az öltözködés kombinációja, egyéb styling szabályokkal kombinálva.
Szokásos színmeghatározáson túl!
Milyen színekbe öltözködj?
Milyen stílusú, fazonú, szabású ruházat illik Hozzád?
4 órás tanácsadás keretében ezt állapítjuk meg.
25 db általad kedvelt ruhád precíz kiértékelése.
Egyéni színtanácsadás
59.999,- Ft (2 óra asztrológiai elemzéssel, 120 színkendővel)
Vásárlás színtanácsadás után
79.999,- Ft (4 óra, Ön által meghatározott helyszínen)
Gardrób-ruhatár átválogatása
79.999,- Ft (4 óra)
További plusz órák
19.999,- Ft (minden megkezdett óra)
Színtanácsadásnál, amennyiben felkeres irodámban és itt történik a munka, nincs kiszállási díj.
Vásárlás, gardrobe-ruhatár átválogatás csak helyszínen lehetséges, kiszállási díjjal.
Budapesten 9.999,- Ft kiszállási díj
Budapest környéki településeken 13.999,- Ft a kiszállási díj, pályamatrica
Budapesten kívül oda-vissza útra benzinköltség, pályamatrica fizetendő
Külföldre teljes útiköltség térítés, szállás biztosítása vagy szállásköltség