A Feng Shuival 1999-ben ismerkedtem meg. Akkoriban sorozatos párkapcsolati problémáim voltak, ezért változtatásokat szerettem volna az életemben. Részletes, személyre szóló tanácsadást kértem, mivel már 4 éve éltem egyedül társasházi otthonomban, ezért a számomra akkor túl még bonyolultnak tűnő, iránytű iskola alapján. Könyvekből már ismertem az egyszerűbb Bágua módszert, de ez valahogy nem passzolt a problémáimhoz, nem mutatta meg a lényeget.
A tanácsadáskor lakásom több szempontból is problémásnak bizonyult, többlet és hiány is mutatkozott rajta, amit persze addig is tudtam. Ezek még orvosolhatóak voltak, viszont a 2. Szerelem, házasság életterületem a WC, a gardrób és a fürdőszoba lefolyórészeiből állt össze. Nem lepődtem meg különösebben, mert a házban az egymás fölött lévő, teljesen azonos alaprajzú lakásokban lakók élete egy dologban gyanúsan megegyezett, boldogtalan párkapcsolatban élt mindenki, többen is elváltak, tettleg bántalmazás is előfordult. Sőt, magát a lakást is egy válófélben lévő házaspártól vettem. És még egy közös nevező volt, minden nő idősebb volt a partnerénél.
Dorottya sokféle tanáccsal látott el, amit tudtam azonnal meg is tettem. Először a tértisztítással kezdtem. Alapos takarítás és selejtezés után belekezdtem a szertartásba. Bevallom ilyen fárasztó dolgot még sose végeztem életemben. Nem azért mert lusta lennék, vagy mert nem végeztem addig fizikai munkát. Olyan fájdalmat éreztem a lábaimban, a karjaimban, a tenyeremben, amilyet előtte még soha életemben. Több napig tartott míg kihevertem annak az 5-6 órának a fájdalmait.
Az eredmények nem maradtak el, 6-7 hónap múlva találkoztam életem nagy szerelmével. Ismerve a hely szellemét, természetesen fiatalabb volt nálam. 2,5 évig éltünk együtt ebben a lakásban, és mire eljött volna a 3. év, amikor is az új beköltözőre is csak az iránytű iskola által leírt energiák hatottak volna kizárólag, látszólag minden indok nélkül szétváltak útjaink. Úgy döntöttem, nem próbálom tovább foltozgatni a javíthatatlan problémát, új otthont keresek. Természetesen nem akartam mégegyszer így melléfogni, újabb tanácsadást kértem. Összeírtuk minek kell feltétlenül alkalmasnak lennie az új lakásban. Jó hosszú lett a lista, nagyjából 120 pontban foglaltam össze a kritériumokat. Részben saját elgondolásaim, racionális dolgok és a Feng Shui kritériumai alapján. Akkor szinte lehetetlen vállalkozásnak tetszett, hogy ezeknek mind megfelelhet egy ház vagy lakás, de eltökélten és céltudatosan kerestem. Két hét múlva megvolt. Minden stimmelt. Egyetlen dolgot leszámítva, még épült, csak a puszta falak álltak.
Az új lakás jó választásnak bizonyult, 8 hónap múlva elkészült és festés után nekiláttam a tértisztításnak. Nagyon féltem tőle, rettenetes emlékeim voltak. És láss csodát, 1 óra alatt készen volt, és semmiféle kellemetlenséget sem éreztem. Kimondottan jó volt csinálni. Nyilván nem volt még a lakásban semmiféle negatív energia, talán némi káromkodás az építőmunkásoktól, de semmi komoly.
Bár új beköltöző voltam úgy döntöttem, most is az iránytű iskola szerint alakítom ki a teret. Minden tapéta, minden bútor, minden függöny Feng Shui szerint lett kiválasztva. Talán kicsit lassabban rendezkedtem el a kelleténél, és nehezebben mozdulnak a dolgaim, mert az iránytű módszer sokkal lassabban dolgozik, mint a bágua módszer energiái. Ez ott okozott problémát, hogy sok holmim ládában maradt, amit nagyon szégyelltem, ezért egy alkalmasnak tűnő sarokban, jó nagy kupacban a 3. Család, egészség területen helyeztem el őket, letakarva. Ezután 6 hónappal súlyos Lime-kórt, izületi- és kötőszöveti gyulladást diagnosztizáltak nálam. A furcsa az, hogy ez egy régebbi, sok éves fertőzés, de eddig semmiféle gondot sem okozott. És még mindig nem derült volna ki, ha a bőr alatti raktározó zsírsejtjeim, nem kezdtek volna bekékülni. Jól mutatva a rejtegetett doboz problémáimat.
És teltek a hónapok, az állapotom pedig egyre súlyosbodott. Végül néhány hete újabb konzultációt kértem Dorottyától. Az addigra eldurvult és nagyon fájdalmas izületi gyulladásomra, amit addig semmivel sem sikerült enyhíteni, Bach-virágeszenciát kaptam, hogy legyen erőm elkezdeni a halaszthatatlan rendrakást. Nagy örömömre a gyulladás egy hét alatt teljesen elmúlt, így neki állhattam a lakás, és az életem, újbóli összerakásának. Rendeltem két nagy szekrényt, amiben a legfontosabb dolgaimat elrakhatom, kifestettem az egyik szobát, ami nem tetszett annyira, és mint kiderült tudatalatt kellemetlenségeket okozott. Közben átválogattam az összes problémás ládát, amikről kiderült, hogy a 2/3 része számomra teljesen felesleges holmikat rejt, ezeket elajándékoztam. Az átalakítás jelenleg is tart, de érzem és tudom, hogy nagy változásokat fog hozni. Ha mást nem is, a fájdalmas izületi gyulladásom már el is múlt. Az eszenciák segítségével előbb jött meg a várt eredmény, a többi csak ajándék lesz már.
Györgyi (33)
Halzer Dorottya
okleveles Feng Shui konzultáns-szakíró-tanár
Telefon: +36 20 942 7748
www.afengshui.hu